^
Termékek
Támogatás
Frissítés
Kapcsolat
Árlista
Kottagrafika
Link

Történet Ritmika Dallam Harmónia Vezérlés

A dallamok lejegyzése

A hangok magassági tulajdonságait fejezi ki a dallamok és a harmóniák lejegyzése. Ez már jóval nehezebb ügy, mint a ritmusképletek, és noha sok zenetanár szerint meg lehet ezt tanítani matematikai és fizikai ismeretek átadása nélkül is, szerintem a mi esetünkben erről is beszélni kell.
- Akkor most fizikaóra jön?
- Igen.

Fizikai kitérő

Egy felakasztott kugligolyó arra törekszik, hogy minél lejjebb legyen, ezért nyugalmi helyzetben függőlegesen lóg. Ha kitérítjük, akkor munkát végzünk, ezáltal a golyó magasabbra kerül, megnövekszik a helyzeti energiája. Ha elengedjük, elindul a nyugalmi helyzete felé (ott szeret lenni leginkább, mert ott a helye), miközben csökken a helyzeti energiája, de növekszik a sebessége, és ezzel együtt a mozgási energiája. Ezért nem áll meg a legalsó ponton, hanem tovább lendül, egészen addig, amíg az összes mozgási energiája átalakul helyzeti energiává, ezután a golyó elindul visszafelé.
A kugligolyó lengéséhez nagyon hasonlít a megpengetett húr rezgése. A megfeszített húr arra törekszik, hogy a lehető legrövidebb legyen, vagyis egyenes "szeretne" lenni. Az energetikai folyamatok itt is ugyanúgy működnek, mint a meglengetett kugligolyó esetében, de mivel a húr hajlékony, nem csak egyszerre tud rezegni az egész, hanem részleteiben is.
Ezeket a rezgési módokat könnyen előidézhetjük, ha a húrt finoman megérintjük a felező-, harmadoló-, stb. pontján, miközben megpengetjük valahol máshol. Az Így előidézett hangok az üveghangok, (flageolet-hangok,) a közönséges módon megpengetett húr hangjának a természetes felhangjai. Ezek a hangok akkor is szólnak, amikor nem trükközünk az érintéssel, de nem vesszük észre őket, mert jól harmonizálnak az alaphanggal, úgy is szoktuk mondani, hogy annak felharmonikusai.
Az alaphangot és felharmonikusait részhangoknak is nevezzük, a részhangok összessége alkotja a HANG-ot.
Említettük már, hogy egy hang magassága a rezgések szaporaságától függ. Az ezt kifejező fizikai mennyiség a rezgésszám, más szóval frekvencia. Mértékegysége a hertz, rövidítve Hz, ami a másodpercenként megtett teljes rezgések számát jelenti.
(Azt mondják, hogy az emberi füllel hallható hangok a 20 Hz - 20000 Hz tartományba esnek, ez azonban egyénenként is különbözik, és a korral romlik.)
Az előbb emlegetett természetes felhangrendszer a következőképpen épül fel:
Ez az elméleti alapeset, ami a hangadó közeg fizikai tulajdonságaitól függően a gyakorlatban módosulhat, de erről az elméleti alapról minden hangtani kérdésben el lehet indulni.
Ez a sorozat elvileg végtelen, gyakorlatilag véges, mert egy húr vastagsága vagy egy síp öblössége gátat szab a nagyon magas frekvenciájú rezgéseknek. De így is, a valóságban megszólaló felhangok magassága jóval túlmehet az emberi füllel hallható hangtartományon.
Most jön a lényeg!
Ha két hang rezgésszámának aránya 1:2 akkor ez a két hang egy OKTÁV hangközt alkot. (Az elnevezések magyarázatát lásd később.) Az oktáv a zeneelmélet legfontosabb hangköze, mindenfajta hangrendszerben a hangok magassági viszonyainak az alapegysége
Különféle népek különféle korokban eltérő módon alakították ki hangrendszereiket, az azonban majdnem mindenütt igaz, hogy a hangok egymáshoz való viszonya oktávonként megismétlődik. Ez nem valamiféle kulturális együttgondolkodás eredménye, hanem fizikai okok miatt az oktáv hangközt alkotó hangok nagyon jól szólnak együtt, azt is mondhatjuk, hogy hasonlítanak egymásra.
A 2:3 arányú hangköz neve: KVINT. Ez a második legfontosabb hangköz. Ez is nagyon jól szól együtt, a kvint hangköz a hangzatok (akkordok, harmóniák) fontos alkotórésze. A hegedű, a brácsa (mélyhegedű), a cselló (gordonka), a mandolin, valamint a német citera szomszédos húrjait kvint hangközökre hangolják.
A 3:4 arányú hangköz neve: KVART. Ez a kvint kiegészítő hangköze, más szóval megfordítása. Ez azt jelenti, hogy egy kvint meg egy kvart összesen egy oktávot tesz ki. (Hangközöket úgy tudunk összeadni, hogy a rezgésszámok arányát kifejező törteket összeszorozzuk.) Kvart hangközre hangolják a nagybőgő és a basszusgitár húrjait, illetve egy-egy hangköz kivételével a lant és a gitár húrjait is.
A 4:5 arányú hangköz a NAGYTERC, az 5:6 pedig a KISTERC. A két hangköz összege egy kvint. Ez így megy tovább, felfelé haladva a felhangok egyre sűrűsödnek.
Ábrázoljuk a felhangokat egy számegyenesen, de oly módon, hogy az oktávoknak mindenütt egyforma távolság feleljen meg. Ez a távolság tehát nem egy frekvencia-különbséget, hanem egy frekvencia arányt (1:2) jelent.
Ez egy úgynevezett logaritmikus skála, amelyen minden pont egy hangmagasságot jelöl, és minden távolság megfelel egy hangköznek. A hangköz nagysága nem függ az őt jelképező szakasz helyétől, csak a hosszától. A továbbiakban a hangmagasságok szemléltetésére ezt a logaritmikus skálát fogjuk használni. Nevezzük el hangegyenesnek!
Most ragadjuk ki ebből a felhangsorból csak az elejét (az első hat hangot), továbbá vegyük észre, hogy elég csak a 4., 5. és 6. hangot vizsgálni, mert a 4. hang az 1. és a 2. hang oktáv-ismétlése, a 6. pedig a 3. hang oktávja.
Oktávonként ismételjük meg ezeket a hangokat!
Ezután képezzünk egy ugyanilyen hangsort egy kvinttel feljebb:
És egy kvinttel lejjebb:
Most pedig vetítsük össze az eddigi hangokat egy közös hangsorba:
Ez itt a természetes hétfokú hangsor. Attól természetes, hogy a természetes felhangrendszer darabjai fedezhetők fel benne, és attól hétfokú, hogy oktávonként hét hangból áll. Nézzük meg közelebbről, számozzuk meg a hangokat, majd írjuk le ezeket a sorszámneveket latinul:
Ugye ismerős? Ezekből a sorszámnevekből származnak a hangköznevek. (prím, szekund, terc, kvart, kvint, szext, szeptim, oktáv) Az európai zene történetében a hétfokú hangrendszernek meghatározó jelentősége van. Az Európában kialakult zenelejegyzési módokban a hangmagasság jelölésrendszere a hétfokú hangrendszerre épül.

Lejegyzési technikák

  • A betűs kotta
Az egyik lejegyzési mód, amikor a hangoknak nevet adunk, és a megfelelő hangnevet vagy annak egybetűs rövidítését írjuk a hozzá tartozó ritmikai jel alá. Ezt a lejegyzési módot szokták betűs kottának nevezni. A betűs kottának két "alfaja" van, az egyik a relatív szolmizáción alapul, a másik az abszolút hangmagasságot jelölő hangneveken.
- Bocs, már régóta nem szóltam közbe, de most már muszáj. Mi az a relatív szolmizáció, és mi az abszolút hangmagasság?
- A relatív szolmizáció kifejezi a dallamhangok egymáshoz viszonyított magasságát, de egyik hangról sem mondja meg, hogy az pontosan milyen magas.
- Vagyis, ha jól értem, fizikára lefordítva ez azt jelenti, hogy kifejezi a hangok rezgésszámának arányait, de hogy melyik hang hány hertzes, az nem derül ki. Akkor már az abszolút hangmagasságot is értem, ezek szerint vannak olyan hangnevek, amelyekből a konkrét frekvenciák meghatározhatók, amiből persze a relatív arányok is következnek. Fogadjunk, hogy kitalálom, mi következik. Most el fogod mondani a szolmizációs hangokat, és az abszolút magasságot jelölő hangneveket.
- Igen, de előbb ismét egy kis történészkedés jön.
Itt olvasható egy hajdan közismert gregorián himnusz szövege:
Ut queant laxis
Resonare fibris
Mira gestorum
Famuli tuorum
Solve polluti
Labii reatum
Sancte Ioannes
Ennek a dallama olyan, hogy az utolsó kivételével minden sor egy skálafokkal magasabban kezdődik. Amikor Guido Aretinus (995-1050), arezzoi bencés szerzetes kidolgozta énektanítási módszerét, ennek a himnusznak a sorkezdő szótagjait használta hangnevek céljára. A hangnevek tehát az alábbiak lettek:
UT - RE - MI - FA - SOL - LA
A 15. században vezették be a hetedik hangnevet (Bartolomeo Ramis 1482), ami ugyancsak az "Ut queant laxis"-ból ered. Az utolsó sor szavainak kezdőbetűiből lett a SI (ejtsd: szi) hang. (Eme hangskála (UT-RE-MI-FA-SOL-LA-SI) emlékei mindmáig fellelhetők a francia kiadású kottákban a hangnemek jelzéseiben.) Később úgy találták, hogy az UT szótagot nem lehet olyan jól énekelni, ezért Itáliában Giovanni Battista Doni 1640 körül saját családnevének kezdő szótagjával helyettesítette. Így lett az UT-ból DO. Mind a latin, mind a szláv országokban ma is a DO-RE-MI-FA-SOL-LA-SI van érvényben, éspedig abszolút magasságot jelölő értelemben. Ezzel szemben a germán-angolszász nyelvterületen, valamint Magyarországon, Japánban és nem tudom, hogy még hol, a szolmizáció feladata a dallamok olyan ábrázolása, amely szigorúan kifejezi a tonalitást, a hangok egymáshoz viszonyított szerepét, de nem köti meg a hangnemet, vagyis a relatíve meghatározott dallamot az abszolút magasságok koordinátarendszerében nem helyezi el. Ezekben az országokban az abszolút hangmagasságok jelölésére az ABC-s hangneveket használják, ami szintén nem új találmány, hanem az ókori görögöktől származik, feltehetően a nagy matematikustól, Pythagoras-tól.
A 19. században Angliában vezették be a SI szótag helyett a TI-t. Ezzel elérték, hogy mindegyik szolmizációs hangnév másféle betűvel kezdődik. Magyarországon Kodály Zoltán kezdeményezte ennek átvételét.
1930-ban Richard Münnich weimari zenetanár megalkotta a JALE szolmizációt. Ez is relatív szolmizáció, de a hangnevek a következők: JA-LE-MI-NI-RO-SU-WA. Ezekkel a hangnevekkel leginkább keletnémet kiadású énekeskönyvekben találkozhatunk.
Most vegyük elő a hétfokú hangsorunkat, és illesszük hozzá a mai magyarországi gyakorlat szerinti hangneveket:
- Itt valami nem stimmel. Az ABC-s nevek C-vel kezdődnek, és B hang nincs is köztük.
- Ennek is megvan a maga története, de pl. angol nyelvterületen a H hangot ma is B-nek hívják.
- Pedig az iskolában az énektanárom azt mondta, hogy a zene nyelve nemzetközi, és minden hangnak minden országban ugyanaz a neve.
- Hát ez messze van a valóságtól. Mi a továbbiakban a Magyarországon használatos jelöléseket használjuk, és visszakanyarodunk a betűs kottához.
* A betűs kottát egyfajta zenei gyorsírás gyanánt szoktuk használni. Ha van nálunk ceruza és egy papírlap, akkor ezzel a módszerrel tudunk sebtiben papírra vetni egy éppen akkor hallott dallamot, vagy saját, váratlanul előjövő és veszni hagyni nem kívánt dallamainkat.
- Láthatnánk egy példát?
- Természetesen:
  • A vonalas kotta
A vonalas kottának többféle megjelenési formája volt már az utóbbi ezer évben. A mai gyakorlat szerinti ötvonalas, kerek hangjegyes, G, C és F kulcsokat használó kottaírás az utóbbi 3-4 évszázadban már alig változott.
A vonalas kotta lényegében egy koordinátarendszer, amelyben minden hangot egy hangjegy ábrázol, és az időt balról jobbra, a hangmagasságot pedig lentről fölfelé mérjük. De az időt nem a hangjegy helye határozza meg precízen, a vízszintes elrendezésnek mindössze a sorrendet illetve az egyszerre megszólaló hangok egyidejűségét kell egyértelműen kifejeznie, a pontos ritmus a hangjegyek alakjából derül ki az előző fejezetekben leírtak szerint. A magasságot viszont valóban a hangjegy helye fejezi ki, ennek írását és olvasását könnyíti meg a vonalrendszer.
A vonalrendszerben a hangjegyek vagy vonalon, vagy vonalközben ülnek, egyéb állapot nincs. Minden vonal és vonalköz megfelel a hétfokú skála egy-egy hangjának. Az öt vonal és a négy vonalköz kilenc hangnak ad helyet. Ez egy kicsit kevés, ezért alul is és felül is használunk pótvonalakat a hangjegyek elhelyezésére.
Azt, hogy a vonalrendszerben melyik hely milyen hangmagasságnak felel meg, a kulcsok jelölik ki. A mai gyakorlatban háromféle kulcsot használnak:
g-kulcs: c-kulcs: f-kulcs:
Mindegyiket többféleképpen el lehet helyezni a vonalrendszerben:
- A sokkulcsos példában szereplő hangjegyek mind az egyvonalas c hangot jelölik.
- Mi az, hogy egyvonalas? Talán van kétkockás meg hárompöttyös is?
- Nincs. De nézzük meg ezt az egyenest, amely a hangmagasságokat ábrázolja! Ezen a hangegyenesen minden oktávnak neve van, így az oktáv nevével és a hang betűjelével minden hang egyértelműen azonosítható.
Hozzáteszem, hogy ez a Magyarországon szokásos jelölésmód, más országokban ennek is más a jelrendszere.
- Gyanítom, hogy ez mindkét irányban folytatódik.
- Elvileg folytatódhat, de gyakorlatilag nincs értelme, mert ez az a hangtartomány, amely az emberi fül számára érzékelhető magasságú hangokat tartalmazza. Ennek a tartománynak egy darabkáját ábrázoljuk itt kottával, ABC-s hangnevekkel, és a logaritmikus hangegyenesen:
- Jó, akkor most nézzük meg, hogy az előbb betűs kottával leírt dallam hogy néz ki vonalas kottában!
- Mindjárt, de előbb ismerkedjünk meg a hangnem, a transzponálás, és a temperálás fogalmával.
- Ne ijesztgess, én sem bántottalak téged!
- Ezektől a fogalmaktól nem kell megijedni, mindjárt világos lesz mindegyik.
Ha van egy hétfokú rendszerben fogant dallamunk, akkor a dallamhangok egymáshoz viszonyított magasságából kiderül, hogy a szolmizációs skála hogy illeszthető a dallamhoz. (Megesik, hogy többféleképpen is lehet.)
De például ehhez a dallamhoz csak egyféleképpen illik.
Ha a dallamnak egy hangjáról megmondjuk, hogy az abszolút értelemben milyen magas, akkor ebből a többi hang magassága is következik. Ha a dallamhoz kapcsolt szolmizációs skála egy hangjáról mondjuk meg, hogy milyen magas, akkor is ugyanez a helyzet. Például ha megadjuk, hogy a dó legyen azonos a C-vel, akkor ezzel meghatároztuk a hangnemet, és ebből minden szolmizációs hang abszolút magassága meghatározható.
- Bocs, az hol van meghatározva, hogy a C milyen magas?
- Van egy nemzetközi megállapodás, miszerint az a' (egyvonalas a hang) frekvenciája 440 Hz. Ez 1939 óta van érvényben, korábban 435 Hz volt, még régebben meg még kevesebb. (Persze időnként és helyenként volt az magasabb is.) Ha ismerjük a hangközök frekvencia-arányait, akkor az a' hangból (a kamarahangból) a többi hang frekvenciája is kiszámítható.
- Jó, ezt értem. Meg azt is, hogy ha dó=c, akkor ré=d, mi=e, fá=f, szó=g, lá=a, ti=h. De a dó az nem mindig c?
- Nem bizony. Ahogy egy dalt el tudunk énekelni többféle magasságban, úgy a dó is lehet bármilyen magas. Amikor egy dallamot az eredeti hangnemétől eltérő magasságba helyezünk át, az a művelet a transzponálás.
- És ha az előbbi dallamot áttranszponáljuk úgy, hogy pl. az e hangra essen a dó, akkor ré=f, mi=g?
- NEM!!! Ugyanis a hétfokú hangsor szomszédos hangjai közötti hangközök különbözőek. Ha a dó=c, akkor a többi hang megfeleltetése is úgy van, ahogy az előbb elmondtad. Ha azonban más a hangnem, akkor a két skála nem teljesen passzol. Ezt próbáljuk ki!
Például ha dó=G, akkor ti=?
Láthatjuk, hogy az F hangra nincs szükség, viszont kellene egy F és G közötti hang. Ezt úgy kapjuk, hogy az F-et felemeljük egy fél hanggal, és az új hangnak az lesz a neve, hogy Fisz. Így is szokták írni: F#. Ugyanakkor azt is vegyük észre, hogy a ré=A sem teljesen stimmel, de az eltérés nagyon pici (egy didümoszi komma, frekvencia-aránya 81/80). Ez az eltérés abból adódik, hogy a természetes hétfokú hangsorban az úgynevezett "egész hangok" kétfélék.
Vegyük észre azt is, hogy a félhang nem pont fele egyik egész hangnak sem, hanem még a nagy egész hang felénél is nagyobb.
Most nézzük meg, mi a helyzet, ha dó=D!
Láthatjuk, hogy továbbra is kell a Fisz, de ezúttal a "mi" hanghoz, viszont nem kell a C, helyette Cisz kell a "ti" hanghoz. Ez tovább is így megy, hogy ha egy kvinttel feljebb teszem a "dó"-t, akkor a "ti" hanghoz mindig egy újabb felfele módosított hangra van szükség.
De vegyük észre azt is, hogy ha dó=D, akkor a "ré" és a "szó" hangokban is van egy-egy komma eltérés.
- Innen már én is tudom folytatni. Ha dó=A, akkor a "ti" hanghoz fel kell emelni a G-t, ez lesz a Gisz. Ezenkívül még néhol van egy-egy komma eltérés. Jól mondtam?
- Jól. De nézzük meg, mi van akkor, ha lefelé lépegetünk a kvintoszlopon!
Dó=F, H nem kell, le kell mélyíteni, ebből lesz a B hang. Fá=B.
(A "lá"-ban van egy komma eltérés.)
Dó=B, H nincs, de E sincs, hanem Esz van. Fá=Esz.
(A "mi" és a "lá" hangokban van egy-egy komma eltérés.)
Ez a sor is folytatható, ha egy kvinttel lejjebb teszem a dó-t, akkor a "fá" hanghoz mindig egy újabb lefelé módosított hangra van szükség.
- Ezt is tudom folytatni. Ha dó=Esz, akkor a "fá" hanghoz le kell mélyíteni az A-t. De ennek mi a neve? Talán Aesz?
- Nem, hanem Asz. De figyeljünk csak egy picit! Az előbb azt mondtad, hogy ha dó=A, akkor G helyett Gisz van. Ez igaz. Most megállapítottuk, hogy ha dó=Esz, akkor A helyett Asz van. Ez is igaz. Most kezdődnek a bajok. A természetes hétfokú skála hangközeinek ismeretében ki tudod-e számítani, hogy ez a Gisz, meg ez az Asz hogy viszonyul egymáshoz?
- Azt hiszem, igen. De most talán tekintsünk el ettől!
- Rendben van, de az ugye világos, hogy nem egyezik?
- Az világos, de mire akarsz kilyukadni?
- Arra, hogy a természetes skálák szerkezetéből adódik az a sajátosság, hogy a különböző hangnemekben az "azonos" hangok sem mindig azonosak, és a módosított hangoknál sem mindegy, hogy melyik irányból módosultak.
- Ezt értem, de hol itt a probléma? Hiszen egy kicsit mélyebb hangot éppúgy ki lehet énekelni, mint egy kicsit magasabbat.
- A probléma a hangszereknél van. Képzelj el egy zongorát. Képzeld el, hogy többféle hangnemben kell játszani sűrű egymásutánban. Arra közben nincs idő, hogy oda-vissza hangolgassuk a kommákat. Te mit tennél?
- Beérném kevesebb hangnemmel.
- Jó megoldás, sokáig ezt alkalmazták. De aztán jöttek olyan zeneszerzők, akik nem érték be ennyivel. Bevezették a temperálást, ami nem más, mint egy kompromisszum a hangközök tisztasága és a használható hangnemek száma között. Többféle temperálás létezik, de napjainkban szinte mindenhol az egyenletes temperálást alkalmazzák, ami már nem is kompromisszum, hanem a korlátlan modulációs lehetőségek győzelme a hangközök tisztasága felett.
Az egyenletesen temperált rendszerben az oktáv 12 egyenlő részre oszlik, ezekből kiválogatható a 7 törzshang, a maradék 5 hang felfogható akár felülről, akár alulról módosított hangként, ahogy épp az aktuális hangnem megkívánja.
A gitár fogólapján az érintők (bundok) sorozata megfelel a temperált félhangoknak.
Itt említem meg, hogy az olyan skálát, amelyben mind a 12 hang szerepel, kromatikus skálának hívjuk, de sietve hozzáteszem, hogy ilyen nem csak temperált hangrendszerben van, de csak a temperált rendszerben igaz az, hogy a kromatikus skála "lépcsőfokai", vagyis a szomszédos hangok hangközei egyformák.
- És a temperált rendszerben egy ilyen hangköznek mekkora frekvencia-hányados felel meg?
- Tizenkettedik gyök kettő, vagyis számértékben kb. 1,059463.
Most pedig, ahogy ígértem, átírjuk a betűs kottát vonalas kottába. De milyen hangnemben írjam?
- Hát úgy, hogy könnyen lehessen énekelni.
- Jó.
- És ez most milyen hangnemben van? És egyáltalán miből lehet ezt megállapítani?
- Látod ott a violinkulcs mellett azt a kerítés formájú jelet? Az ott egy kereszt. Ez egy olyan módosítójel, amely egy fél hanggal felemeli azt a hangot, amelyre vonatkozik.
- De honnan lehet tudni, hogy melyikre vonatkozik?
- Az a jel helyéből derül ki. Ha a módosítójel valahol "menet közben" van kitéve, akkor arra a hangra vonatkozik, amelyik előtt áll, valamint a legközelebbi ütemvonalig előforduló összes ugyanolyan magasságú hangra, beleértve az egy vagy több oktávval magasabb vagy mélyebb hangokat is. Ha közben mégis szükség van módosítatlan hangra, akkor feloldójellel érvényteleníthetjük a módosítójelet.
Módosítójelek:
Ha a módosítójel(ek) a sor elején, közvetlenül a kulcs után van(nak) kiírva, akkor előjegyzésnek nevezzük, és az összes megfelelő magasságú hangra vonatkozik, beleértve az oktávokkal mélyebb vagy magasabb hangokat is. Ha közben módosítatlan hangra is szükség van, akkor feloldójelet kell használni, ami az őt követő legközelebbi ütemvonalig érvényes, és szintén vonatkozik az alsó-felső oktávokra is.
- Akkor az előző kérdésemre már tudom is a választ. Mivel a violinkulcs után egy kereszt volt, éspedig az F helyén, ez azt jelenti, hogy minden F helyett Fisz van, és az előbb már láttuk, hogy ez a helyzet akkor áll elő, ha dó=G.
- Tehát miből lehetett megállapítani a hangnemet?
- Az előjegyzésből. De mi van akkor, ha egy kereszt az előjegyzés, de nem az F helyén, hanem valahol másutt?
- Akkor vagy eltévesztették az írást, vagy valamilyen egzotikus hangrendszerről van szó, amelyben másképp következnek a hangközök, mint az európai hétfokú rendszerben. Az alábbi kvintoszlop táblázatban összefoglaljuk a hangnemeket:
- Mi az hogy DÚR, mi az hogy moll, és miért van az egyik nagybetűvel írva, a másik meg kicsivel?
- A kisbetű-nagybetű kérdésre egyszerűbb a válasz: azért írjuk így, mert ez a szokás. A másik kérdés már összetettebb.
Minden dallamnak van valamilyen nyugvóhangja, amelyen ha megpihen, olyan érzésünk van, hogy oldódik a feszültség. Néha azt érezzük, hogy távolodunk a nyugalmi helyzettől, néha meg olyan, mintha közelednénk hozzá. Ezt a nyugalmi helyzetet az alaphang fejezi ki, ami leggyakrabban a dallam záróhangjával azonos.
Az európai zenetörténet korai szakaszában (kb. 1600-ig) keletkezett dallamok nagy változatosságot mutattak olyan szempontból, hogy a dallamhangok által meghatározott hangskálák fokai hogyan viszonyultak a záróhanghoz. Ezt a sokféle tonalitást felvonultató zenei világot modális zenének nevezzük. A modális zenében előforduló különféle hangnemeket modális hangnemeknek hívjuk. Mivel a modális zene máig is ismert példái túlnyomórészt keresztény egyházi zeneművek, ezért a modális hangnemeket szokás egyházi hangnemeknek is titulálni.
A 17. századtól kezdve egy merevebb zeneszerzői gyakorlat alakult ki, mind a ritmikában, mind a dallamok és a harmóniák szövésében nagyobb határozottságra, stabilitásra törekedtek. Ezt a zenei világot funkciós zenének nevezzük, amelynek dallamai függőleges oszlopokon, funkciós harmóniákon nyugodnak. A funkciós zenében a hangsorok száma is lecsökkent, a dó és a lá alapú hangsorok maradtak használatban. A dó alapú hangsor a dúr skála, a lá alapú a moll. A táblázat "DÚR" és "moll" rovataiban a velük egy sorban olvasható előjegyzéssel kottázandó dúr és moll hangnemek alaphangja látható. Az egy sorban olvasható (tehát azonos előjegyzéssel írandó) dúr és moll hangnemeket párhuzamos hangnemeknek nevezzük.
- És vajon miért pont a dó és a lá alapú hangnemek maradtak meg?
- Erre biztosat nem tudok válaszolni, de egy lehetséges magyarázatot elmondok majd a következő fejezetben.
- Fönt a H-dúr-gisz-moll-tól a Cisz-dúr-aisz-mollig nem ugyanaz, mint lent a Cesz-dúr-asz-molltól a Desz-dúr-b-mollig?
- Ezek a hangnemek valóban azonosan szólnak, úgy is mondjuk, hogy enharmonikusak. Épp ezért a kvintoszlop be is görbíthető egy ilyen csigavonalba:
Eddigi ismereteink alapján már le tudunk írni, és kottáról el tudunk énekelni különféle dallamokat, ha kellő gyakorlatra teszünk szert.
Ezek után nézzük meg, mi a módja a harmóniák lejegyzésének!